"Fiú: Fogadunk?
Lány: Mibe?
Fiú: Fogadok, hogy nem bírsz ki nélkülem 24 órát.
Lány: De!
*és fogadtak.. csak a lány nem tudta, hogy a szerelme rákos, és hogy 24 órája van csak hátra.. másnap, amikor átment hozzá, térdre borult, és talált egy levelet amiben ez állt : ''Szerelme m. ügyes vagy, nyertél. Mostantól minden nap kibírod azt, hogy nem vagyok már veled.."

Ha valakit nagyon szeretsz, ne engedd el! Ha elengeded úgy hogy nem tudja hogy mit érzel lehet hogy az életedet rontottad el!
Ha valakivel már nemég a tűz, hagyd elmenni, lehet hogy az életedet teszed ezzel jóvá.
Ha úgy érzed hogy elrontottál valamit ne bánd meg mert soha nem tudhatod hogy mi történt volna ha az a dolog úgy sikerül ahogy akarod.
Ha érzel valamit hallgass a szívedre, ne hagyd hogy az eszed vezéreljen.

Remény az mindig van, de
álmaink néha madárként
repülnek tova.
Tanuld meg az álmaid
megtartani, s a reményt
ne add fel soha!

"Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolj az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezeim közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának pontos árnyalatát. Azt nem engedhettem meg magamnak, hogy gondoljak rá, de elfelejtenem sem szabad őket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik. "

"Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk."

Srác:-Kérlek maradj velem!
Lány:-Maradjak veled?Minek?Nézd meg máris veszekszünk!
Srác:-Mindig ezt csináltuk...Veszekszünk...Te néha arogáns gazembernek nevezel én meg Téged néha hisztis csajnak. Mert az vagy!Az idő legnagyobb részében.Én nem félek attól hogy megsértelek,mert két másodperc alatt túlteszed magad rajta és ismét hisztizel!
Lány:-Hát akkor?
Srác:-Nem lesz könnyű iszonyú nehéz lesz.Minden nap meg kell küzdenünk,de én erre vágyom,mert akarlak Téged! Mindenestül...Örökre...Együtt,mindennap...
Megtennél valamit?Kérlek!Képzeld el az életedet...Mondjuk 30-40 év múlva.Mit látsz? Ha azt a pasast látod menj!Menj!Egyszer már elhagytál kibírom mégegyszer,ha tudom,hogy valóban ezt akarod!
De ne a könnyebbik utat válaszd!
Lány:-Könnyebbik utat? Nincs könnyebbik út,akármit teszek,valakit megbántok.
Srác:-Ne gondolj arra mit akarnak mások.Hogy mit akarok én,vagy mit akar a pasas,vagy a szüleid.Te mit akarsz?Te mit akarsz?
Lány:-Ez nem ilyen egyszerű!
Srác:-Te mit akarsz?
A fenébe Te mit akarsz?
Lány:-Mennem kell.[kell,kell,kell]♥

Hát idáig tartott, most már tovább tudsz menni, én is sajnálom, hogy csak ennyi volt ami nekünk megadatott...

Gondolj arra, amit ketten végigcsináltunk, és mindig fogod tudni, melyik út vezet az igazi ösvényen. Ott fogok várni és várok rád!

"Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!"

"A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra."

"Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét."<3

"Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válni, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki."

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.

Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e ,

és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.

Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.

De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép,

a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.

A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör.

Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti,

és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.

Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

Itt az ideje bevallani saját magamnak, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet észérvekkel befolyásolni, hogy a szerelem nem döntés kérdése.

I forgive, but I never forget!

~ A távolság sosem választ el két szivet hogyha igazán szeretik egymást :)

~ Két kéz adatott nekünk hogy szorítsunk. Két láb hogy járjunk. Két szem hogy lássunk és két fül hogy halljunk. De miért csak egy szív? Azért, mert a másikat egy másik embernek adták - nekünk csak meg kell találnunk ezt a másik embert :)

~ Elkapta a pillantásomat és visszamosolygott.. de vajon tudja hogy a szívemet is megkapta ezzel?

gondoltál már arra, hogy ha te nem lennél mennyivel unalmasabb lenne a világ? például a barátaid számára. mennyi át nem élt közös emlék, mennyi ismételhetetlen pillanat maradt volna ki. hány pillantás, amit csak neked szántak, egy mosoly, amit soha nem fogsz elfelejteni. egy szívből jövő kacagás, ami bearanyozta az egész napodat. az első érintés, amit tőle kaptál, az első csók, első szál rózsa, közös délután, mikor a szikrázó napsütésből egyszerre csak nyári zivatar lett, és hazaszaladtatok a pulcsija alatt.. de ha nem élnél, nem gondolkodtál volna ezen se. akkor semmi nem lenne. ez számunkra elképzelhetetlen. és mikor úgy érzed, reménytelen a helyzet, ha senki nem szeret, ha legszívesebben meghalnál, vagy elsüllyednél, mintha nem is lettél volna, esetleg elmenekülnél a világ másik végébe, állj meg egy kicsit. gondolj magadra. aztán a családodra. ráá. majd a barátaidra. a világra. egy évre. egy hónapra. egy napra. egy órára. egy Percre. egy másodpercre. majd nyisd ki a szemed. látod? felébredtél! ez a való világ. innen nincs kiút. itt már nem lehet felébredni. nyitott szemmel kell járni, éjjel, nappal. senkiben nem szabad megbízni. még abban sem, aki azt mondja, hogy a legjobb barátod. nem tudhatod, hogy mikor támad hátulról. aki azt mondja, hogy szeret, talán igaz lehet. de akinél a szem beszél, az igazán érted él..!

Ha kedvelsz, mondjad! Ha hiányzom, éreztesd! Ha szeretsz, bizonyítsd!

Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.

Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő..

Kedves Kispárna! Sajnálom a könnyeket.. Kedves Szív! Bocsánat a károkért. Kedves Ész.. mégis csak neked volt igazad!

Ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.

„Sose tudom, hogyan mutassam ki az érzéseimet. Gyerekkorom óta azt sulykolják belém, hogy el kell rejtenem az érzelmeimet. Nem szabad kimutatnom a dühömet, a félelmeimet. De azzal, hogy ezeket megtanultam elzárni magamba és egy maszkot erőltettem az arcomra egyúttal minden más érzelmemet is elrejtettem. Soha senki nem mondta hogyan kell szeretni. Ezért tűnik úgy másoknak hogy nem szeretem őket, hogy mindenre közömbös vagyok. Pedig nem. A maszk mögött iszonyatos érzelmi viharok dúlnak. Mondhatnám úgy is hogy lételememmé váltak az érzelmi szélsőségek. Nem tudok eltölteni egy percet sem közömbösen. Ebből a külvilág semmit észre sem vesz, hiszen ott a maszk. Minden egyes percben vagy a felhők fölött vagy mély szakadékban vagyok. És mivel könnyebb a fájdalmat fenntartani mindig iszonyatos lelki sebeim keletkeznek. És ahogyan a mondás tartja, az idő gyógyít, de nem végez plasztikai műtétet. Ha megnézhetném a lelkem alig lenne heg nélküli rész. Én vigyáztam rá, mások már kevésbé. Mivel képtelen vagyok az érzelmek kimutatására, azt hiszik engem nem lehet megbántani. Csak egyszer a szemükbe néznék és elmondanám nekik: „nézd már meg mit teszel velem..! ”…

Sokszor gondoltam arra milyen jó lenne elfelejteni azt a bizonyos személyt. De nincs esély rá mert biztosan van valami ok arra, hogy megismertem és megszerettem. Talán ez a kulcs az életemhez.